Egy nap a Waldorf-óvodában

Egy nap a Waldorf-óvodában

Kora reggel kipattan a szemem. Vár az ovi, gyorsan ugrom, készülök, hogy indulhassunk! Szeretek gyalog menni, útközben éneklünk anyával vagy elbújok apa elől. Mikor beérek és felveszem a bentimet, már érzem a kása illatát: köles. Nyammmi! Mézzel a legjobb! Aztán már indul is a bunkiépítés, most emeletes készül, hogy mindenkinek jusson hely, meg fürdő, konyha, erkély. Közben egy csapat tigrist is üldözőbe veszünk, aztán meg hajóra szállunk, vár a tenger, de jobb, ha vigyázunk, jön a cápa, kalóz, ördög!

Nem szeretek kiszállni a játékból, de most nem tehetek mást, ma van a festés, a kedvencem. Már a festék szagát is szeretem, a kéknek olyan furcsa, kesernyés az illata. Meg az is nagyon jó, ahogy a piros összefolyik a papíron a sárgával. Épp, mint egy mandarin, vagy narancs? Elpakolni nem szeretek annyira, de csak kell segíteni Szilvinek, Edinának, Marikának! Utána a napköszöntőt csukott szemmel hallgatom, mormolom. A székkört a sok ének miatt szeretem, meg mert mind ugyanazt csináljuk: ugrás, forgás, leguggolás: hópihe szállt kiskezembe, elolvadt a tenyeremben! De mégis az a legjobb, amikor én koppinthatom el a gyertyát a végén! Aztán irány ki az öltözőbe és az udvarra! Mindig kimegyünk: esőben sarazunk, szélben sárkányt eregetünk, napsütésben építkezünk. De most végre hó van! Csúszkálás, hógolyózás, hóember-építés! Nagy a hó igazán, fut a sí meg a szán, hejhó! Szól az ének, ebédre hív, beszaladunk, levetkőzünk! Ez a nap legszebb része: mese! Már kívülről fújom, segítek, nehogy Szilvi eltévessze. Ebéd előtt kéz a kézben áldást mondunk együtt szépen, és mire a kaja elfogy, megjött anya, elindulok. Hazafele még megmászom a fát kint az udvaron, és amikor hazaérek, vár az ágyam, lepihenek. Holnap még csak csütörtök, kenyérsütés lesz, hahó, oviba járni jó!