Tanárok

15 éve tagja vagyok a Kaptár Kézműves Egyesületnek, azóta a Néprajzi Műhelyben tanítom is a mesterséget. Szobrokat, használati tárgyakat, ékszereket és hangszereket készítek.

Amiben hiszek és amire törekszem: “A tanárnak … rendkívüli tisztelettel kell a gyermek előtt állnia, és tudnia kell: a gyermekben isteni-szellemi lény szállt alá a földre. Az a lényeg, hogy tudjunk erről, áthassuk vele a szívünket, s ebből kiindulva legyünk nevelők…” (Rudolf Steiner, GA 311)

Fájdalmasan tudatában vagyok tökéletlenségeimnek, s ebben a megismerésben rejlik miden erőm. (Ghandi)

Fontos mindig tudatában lennünk, hogy nem vagyunk és soha nem leszünk „készen”, hogy nincsen nálunk a Bölcsek Köve – ahogy másnál sincs. Ez az alázat gyakorlását feltételezi és igényli. Minden egyes akadályban és buktatóban – az esetleges kezdeti fájdalmak és megtorpanások után – igyekszem azt az értéket és lehetőséget meglátni és megvalósítani, ami adott konfliktus nélkül nem születhetett volna meg, nem teljesedhetett volna ki bennem. A tanári lét tele van ilyen lehetőségekkel. Az én életem is számos hasonlót tárt elém a hivatásomban és a magánéletemben is. A Tisztelet, a Bizalom, az Együttműködés azok a kulcsszavak, melyeket folyamatosan tapogatunk, melyekre mélységében még nem találtunk rá. Nagyon várom azt az aha- élményt, ami segíti, hogy végre megláthassam, hol és hogyan tud jól működni ez. Hiszem, hogy valójában ezért vagyok itt – hogy megtapasztalhassam, megláthassam, észrevehessem. De ez nem egy magányos felfedező út. Ez is kihívás nekem. A Sors  -vagy bárminek nevezzük is- folyamatos fejlődést, alakulást, rugalmasságot vár el tőlünk minden szinten. Azt hiszem, nagy utat jártam meg e tekintetben. Meglátni saját korlátainkat fontos, átlépni azokat nagyszerű, de a Gyerekekből kibontani azt, ami Számukra nehézség – és ami esetleg számomra is kihívás – megtisztelő és felemelő. Ezen dolgozom.

szülési szabadságon

Miért fontos nekem a Waldorf? Milyen osztálytanítónak lenni?

Hiszem, hogy ha antropozófiai alapokon, az ember fejlődési útját szem előtt tartva tanítjuk, kísérjük útjukon a gyerekeket, akkor alkotó erővel és jelenléttel bíró emberekként lépnek ki a világba, igaz szívvel élnek és tesznek a világért, teljes emberként élik majd az életüket. Sok éven át együtt megyünk az efelé vezető úton.Látom őket nőni, változni, formálódni.

Miért euritmiázom és tanítok euritimát?

Az euritmia szellemtudományos alapokon álló mozgásművészet, mely az ember teljes lényét szólítja meg. Érzéssel, gondolattal áthatott lépések, tettek ezek a gyerekekkel,  napról napra, hétről  hétre, sok gyerekkel, kicsikkel-nagyokkal találkozva. Nem mindig könnyű, de felemelő!

A tetteink a fontosak. Fontosak a tetteink. Megpróbálom jól csinálni.

Gyermekkoromban unokanővéremmel arról ábrándoztunk, hogy egyszer majd létrehozunk egy iskolát, ahová szívesen járnánk. Meg egy gyermekmentő ligát is. Aztán ez az elhatározás elhalványult, más dolgok ideig-óráig fontosabbnak bizonyultak… Mindig öntörvényű voltam, útkereső és saját tapasztalataimból tudtam tanulni. Édesapámtól sokszor hallottam: „…lehet, hogy ezt nem érted, de amikor kell, majd eszedbe jut”. És így lett. Beugrottak… A szabadság számomra sokat jelent és gyerekként is szerettem, tudtam vele élni. Olyan családban nőttem fel, ahol sokan voltunk gyerekek, sok időt töltöttünk együtt “bandázva”. Meghatározók voltak számomra nagyszüleim mindkét oldalról, szerettem a lelassult időt. Ráadásul mindig igaznak éreztem a kijelentést: „egy gyerek vagy tiszta, vagy boldog”. Valahogy így jutottam idáig. Ami számomra meghatározó a Waldorf-pedagógiában: öröm, tapasztalatszerzés, egyéni utak, mély megélések, szabadság, erős szociális élmények, lelassult idő, életrevalóság.

szülési szabadságon

Minthogy ifjú éveimben a Bölcsészettudományi Karon Néprajz és Esztétika szakokra is jártam, a szellemi javaknak és egyfajta idealizmusnak érdekes elegye alakult ki bennem. (Néphagyomány-vágyás, a zene szeretete, „alkotása” és filozófiai tartalmak.) Hinnem kell abban, hogy a jövő felnövekvő nemzedéke menthető, érzékennyé és melegszívűvé, messzemenőkig empatikussá tehető, amely tulajdonságok megerősítésére, előhívására a waldorf-pedagógia, antropozófiai szemlélet hivatott. E hit nélkül, és e hit megalapozta tenni akarás nélkül elsorvadnék. A színpad már nem kielégítő. Ezért, és most tenni kívánok…

Nagyon szeretek a gyerekek között lenni, segíteni, tanítani őket, átadni nekik tapasztalataimat és tudásomat. A nyelvtanítás mellett nap mint nap azon vagyok, hogy ne csak azt lássák, ami a felszín, hanem azt is, ami a dolgok mélyén van ( természetesen a koruknak megfelelő módon), hogy figyeljenek, vigyázzanak egymásra, a környezetükre.

Tanárként számomra az a legfontosabb, hogy a gyerekek megleljék önmagukat, és a tudás
megszerzése örömökben teli legyen. A gyerekek érdeklődésére és életkori sajátosságaira építve
szeretném segíteni kibontani azt a virágot, ami mindannyiunkban benne van.

Hitem és tapasztalatom szerint mindenki jó valamiben, és ha ezt közösségben éli meg, akkor már egy
nagyot tett önmagáért, és ezért az egész világért. Pedagógiai kötelességemnek érzem, hogy
munkámmal hozzájáruljak ahhoz, hogy egészséges osztálylények szülessenek meg az iskola kis
közösségeiből.

…Először is, a tanár legyen hatással a tanítványaira! Hivatását itassa át teljesen a szellemmel, de e folyamat egészében és részében is hatnia kell, azzal, ahogy az egyes szavakat, fogalmakat kimondja, ahogy minden egyes érzést kialakít magában. A tanár legyen a kezdeményezések embere, legyen benne kezdeményező erő! Soha ne legyen hanyag, mindig legyen teljesen jelen abban, amit az iskolában tesz, ahogy a gyerekekkel szemben viselkedik…

(részlet: GA 295)

Rudolf Steiner antropozófiája a ma emberének iránytűje. Ez segít engem is saját életutamon és határozza meg világlátásom. A Waldorf-pedagógiát a legidőszerűbb és legalkalmasabb nevelési szemléletnek tartom, melyet legjobb tudásom és szándékom szerint nevelőművészetként igyekszem megélni. Meggyőződésem, hogy az emberi életszakaszok közül a gyermekkoré a legfontosabb. Nevelői munkám során is arra törekszem, hogy mindenkinél a legjobbat, de lehetőleg a legtöbb jót segítsem a felszínre jönni.

Minél több időt töltök gyerekek közt, minél régebb óta tanítok, annál jobban érzem a saját bőrömön, hogy tényleg úgy van: a gyerekek mindent maguktól tanulnak meg, vagy minden bennük van már, mi csak segítünk azt felszínre hozni, az insipiráló, biztonságos környezetet teremtjük köréjük. Furán hangzik, de tényleg ez van: a szépre, jóra, igazra törnek, csak néha sok az akadály előttük, segíteni kell ezt legyőzni. Hiszek a művészet erejében, nincs szebb dolog, mint gyerekekkel együtt megélni egy mese mélyének képeit, egy hiteles drámai pillanatot, egy égbe szárnyaló dalt, a színek találkozását a papíron, az aranyló napfényt a fák között. Ezért érdemes élni!

Nyáron, amikor visszatértem Pécsre, akkor találkoztam újra ezzel a kérdéssel, hogy ki vagyok én. Nagy váltás ez, amikor az ember számot vet magával, és bizonyos részei újradefiniálódnak. Csupaszív, sokat adó ember vagyok és nagyon közvetlen. Mostanában tapasztalom azt meg erősen, hogy mennyire sokat tud adni, ha a nehézségekből felállunk és az ott tapasztaltakat továbbvisszük. Ebből a bölcsességből profitál a közösség is, és én örülök, ha adhatok.