Ünnepeink

Mihály-nap (szeptember 29.)

A fekete és fehér kövek épp úgy küzdenek egymással a Mihály napi mérlegelésen, ahogy az őszi napéjegyenlőség idején a sötétség és a fény, a nappal és az éjszaka. Ritka pillanat, mikor épp egyensúlyban állnak, majd átbillen az idő és a sötétség győzedelmeskedik. Egyre hosszabb az éjszaka és mi siratjuk a nyári tűző napot, nehéz Mihály időszakban elengedni a nyár szabadságát, életörömét és az őszt, a hideget, a sötétet megszokni. Tudunk-e elég fényt gyűjteni magunkba, ami legyőzze a sötétet? Az iskolában és az életben egyre több a munka, kötelesség, feladat, amik leküzdéséhez belső erőre és fényre és legfőképp bátorságra van szükség. Ezért fontos pillanat a Mihály napi bátorságpróba, amikor minden osztály megküzd a maga sárkányával. A kicsik az erdőben ólálkodó sárkány nyomait keresik; a nagyobbak a sötétséget, az ismeretlent győzik le; a legnagyobbak pedig saját individualitásukkal, önzésükkel küzdenek meg, hogy képesek legyenek újra együtt és egymásért tenni. Nekünk, felnőtteknek is szembe kell hát néznünk saját félelmeinkkel és romboló erőinkkel, a komfortzónából kilépve találkozhatunk önmagunkkal. Ha sikerül megtisztulnunk és a fényt megőriznünk magunkban, akkor ősz végén boldogan várhatjuk a Mennyei Gyermek érkezését. Ebben mindig segítségünkre vannak a gyerekek, szívük tárva Mihály arkangyal, Szent Márton, Szent Miklós és a karácsonyi angyalok előtt.

Márton-nap (november 11.)

Az évkör útján továbbhaladva Szt. Mihálytól elérkezünk Szt. Márton ünnepéhez, a karácsonyig elvezető megtisztulási út következő, nagy állomásához. November, az ősz utolsó hónapja már nem az aranyló ősz ideje. Ha megértjük az egyre inkább ködfátyolba burkolózó természet szavát, akkor felismerjük, hogy figyelmünket a hulló levelekével épp ellentétes irányba: lentről felfelé, a földtől az ég felé, és a színpompás lombruhát lassan levetkőző külvilágtól befelé, saját lelkivilágunk irányába kell fordítanunk. Márton ünnepe nem csupán a kisgyermekek ünnepsége. Jelképei pontosan megmutatják ezt nekünk.

A lámpások fénye, melyet magunknál hordozunk, hogy a sötétben megtaláljuk a helyes utat, az igazság eleven keresésének szükségességét jelképezik. Ennél a fénynél kell megvizsgálnunk saját érzésvilágunkat, lelkünk sötét zugait, hogy az ott megbújó, tudatosan vagy tudattalanul ható hamisságokat kigyomlálhassuk onnan. Úgy kell kiállnunk a valódi igazság oldalán, ahogy Márton tette: megingathatatlanul, hajlíthatatlanul és állhatatos erővel. Csak az áttetszővé tisztult lélekben tud felhangzani Krisztus szava, mely a testvéri szeretet ösvényére vezet bennünket.

Márton legismertebbé vált cselekedete, amikor saját köpönyegét kardjával félbevágva megmentette az amiens-i koldust a fagyhaláltól. Ma a tűz körül állva kalácsainkat osztjuk meg társainkkal ennek emlékére.

Szent Márton a velünk élő krisztusi erő élő példája is volt. Legendája szerint úgy gyógyított, hogy imában hosszasan elmerülve megvárta, míg testéből erős hő tör elő, s csak ezután fordult a beteg felé. A Márton-napi közös tűz lobogása ennek az erős és élő isteni erőnek a szimbóluma.

Ez az erő azonban semmiképp nem lehet harcos. A császár katonájából Krisztus méltó követőjévé lett püspök a béke prófétája is volt, aki még a legreménytelenebb helyzetekben is képes volt a feleket a megbékülés útjára vezetni. Kövessük hát őt tovább az úton, aki „fény az éjben, köpeny a télben” s akinek „áldás nyomában jár”.

(Simon E. Zsóka)

Szent Miklós (december 6.)

Szent Miklóst leggyakrabban Szent Márton alakjával állítják párhuzamba a jóság, együttérzés, adakozás, segítőkészség példája nyomán.

Mihály és Márton után Miklós a harmadik szent, aki előkészíti az emberi lelket a Mennyei Gyermek érkezésére.  Miklós legendái jótéteményekről szólnak, ő a gyermekek barátja, az „éhség idején segítséget nyújtó”, az Ősatya megjelenítője. Miklós égi küldöttnek számít, az isteni-szellemi világ köldöttjének, akinek tudomása van minden tettről, mely a Földön végbement.

A karácsonyi időben az ég ablakai megnyílnak és ezeken az ablakokon át tekintenek rá az angyalok és arkangyalok arra, amit az emberek egész évben tettek. Mindabból, ahogyan az ember él, tehát a magatartásából tulajdonképpen az a jelentős a magasabb lények számára, amilyen a lelkülete.”  (Rudolf Steiner)

A Waldorf-óvodákban, -iskolákban Szent Miklós általában püspöksüveggel, egyik kezében spirális pásztorbottal, fehér alsóruhával, felette égkék csillagköpennyel jelenik meg, másik kezében gyakran arany könyvet tart. Mesél a gyermekeknek a csillagokból a Földre vezető útjáról, a gyermek Jézusról, aki hamarosan elérkezik a Földre és földi ruhájához arany szálakra van szükség. E szálak az emberek szívében lakó jóságból születnek, s e szálakból készíti a Mennyben Mária a Jézusgyermek földi ruháját, hogy ne fázzon a földi sötétségben és hidegben. Majd felüti az Aranykönyvet és néhány történést olvas fel belőle, melyek természetesen a gyermekek életéből kerültek feljegyzésre.

Miklós a gyermekek szívében a jót szólítja meg, útravalóval látja el őket és személye, ünnepe azt közvetíti számukra, hogy „semmi emberi tett és gondolat nem vész el, hanem minden feljegyeztetik” és hogy az emberi szeretet összeköti a Földet az Éggel.

 



Kapcsolódó fájlok