Határtalanul! pályázat 2025

« Pályázatok

Határtalanul! pályázat 2025

A Mandulafa Waldorf Óvoda, Általános Iskola és AMI hetedik osztálya (24 diák, 2 kísérőtanár) vett részt a HAT-KP-1-2024/1-002112 azonosítószámú pályázat keretében megvalósított Határtalanul! tanulmányi kiránduláson Erdélyben 2025. május 10-16. között.

Előkészítő foglalkozás

  1. április 28.

Az előkészítő foglalkozás keretében a tervezett erdélyi látogatás útvonaltervével ismerkedtek mag a gyerekek. A megállók ismertetésével együtt a helyszíneken várható programokat is ismertettük. A magyar kapcsolatok ápolásának kiemelt fontossága is előkerült. Az előkészítő óra során a székelylengyelfalvi Waldorf Iskola is bemutatásra került. Emlékeztető utalások hangzottak el földrajzi és történelmi összefüggésekre. Vállalások történtek az egyes megállóhelyek nevezetességeinek bemutatását szolgáló előadásokra. Két-két diák vállalt egy-egy nevezetességet. Végleges formába öntöttük a székelylengyelfalvi Waldorf Iskola számára készített ajándék képet.

A Barangoló digitális tartalomtár erdélyi vonatkozású és útitervünkhöz illeszkedő részeit tanulmányoztuk, és ismerkedtünk feladatokon keresztül a ránk váró élményekkel, tartalmakkal.

  1. nap: Indulás Pécsről
    Torockó (szállás), téma: néprajz, földrajz, történelem. Torockó egyedi építkezési stílusának megtekintése, a Székelykő megcsodálása, a hozzá kapcsolódó történetek felidézése.

Téma: földrajz, ásványtan, irodalom (mondák), néprajz

  1. nap
    Tordai kirándulás Tordai-hasadék: mészkő-hasadék a Torockói-hegységben. A Tordai sóbarlang megtekintés
    Gyimesek. Gyimesközéplok, a Skanzen megtekintése

Téma: földrajz, ásványtan, irodalom (mondák), néprajz

  1. nap
    Gyimesközéplok, kirándulás az Ezeréves határra, az első világháborús harcok felidézése, a második világháborús 32-es székely határvadász zászlóalj sikeres kitörésének történetének felidézése. A helyi emberek gazdálkodásának és életének megismerése.

A skanzenben az „újonnan” megépült régi falusi iskola és a kiállítás megtekintése.

Kirándulás a környező dombokra, a hely földrajzi és vízrajzi adottságainak megismerése.

Téma: földrajz, ásványtan, irodalom (mondák), néprajz

  1. nap

Székelyudvarhely, látogatás a helyi néprajzi múzeumban, A Bolyai-kiállítás megtekintése vezetéssel.

Madarasi Hargita, Hargita hegység

Téma: földrajz, ásványtan, fizika, néprajz

5. nap
Madarasi Hargita, Hargita hegység

Kirándulás a Madarasi Hargita legmagasabb pontjára, a nemzeti emlékhely megtekintése. A túra során vezetőnk segítségével a hely állat- és növényvilágát, valamint földrajzi jellemzőit ismertük meg.

Téma: földrajz, ásványtan, fizika, növény- és állattan

  1. nap

Csíksomlyó: Mária-kegyhely, búcsújáróhely, Csíksomlyói kegytemplom, Csíksomlyói-nyereg, Salvator kápolna. Barátok feredője. Beszélgetés ferences szerzetessel.

Téma: vallási és természeti értékeink, hagyományok, nemzeti összetartozás

Farkaslaka: Tamási Áron szülőháza – időutazás az ábeli világba.

Téma: irodalom, néprajz

Korond: A helyi fazekasművészet alkotásainak megtekintése

Téma: néprajz, népi iparművészet

Székelylengyelfalvi Waldorf-iskola. Téma: a magyarság története. Közös program a külhoni magyar csoporttal.

Téma: néprajz, pedagógia

Segesvár: A történelmi belváros megtekintése, Petőfi Sándor szobránál megemlékezés a költőről.

Téma: történelem, irodalom

Szállás Torockón

  1. nap

Kolozsvár: Kolozsvár, Románia második legnépesebb városa, Erdély nem hivatalos fővárosa, Mátyás király és Bocskai István fejedelem szülővárosa. Fadrusz János Mátyás szobra, Szent Mihály templom, Mátyás király szülőházának megtekintése

téma: történelem, művészettörténet

A kirándulásra készített kiselőadás-művészi munkákat kiállítottuk, az emlékek alapján festményeket is készítettünk.

Fényképgaléria