Határtalanul! pályázat 2024

« Pályázatok

Határtalanul! pályázat 2024

HATÁRTALANUL
Erdélyi barangolások

A Mandulafa Waldorf Óvoda, Általános Iskola és AMI hetedik osztálya (15 diák, 2 kísérőtanár és egy kísérő szülő) vett részt a HAT-KP-1-2023/1-001894 azonosítószámú pályázat keretében megvalósított Határtalanul! tanulmányi kiránduláson Erdélyben 2024. május 11-17. között.

Előkészületek: a térkép és az tanulók előzetes ismeretei alapján megterveztük a látnivalók listáját, a körülbelüli útvonalat. Minden tanuló választott egy helyszínt, amiből felkészült egy kiselőadással. Ezt az adott helyen ismertette (többször a helybeliek, illetve a turisták nagy
örömére).

1. nap: Indulás Pécsről
1. helyszín: Déva vára: kulturális és történelmi látnivalói. Téma: történelem, népballada. A ballada felelevenítése, részletek, ember és történelem, ember és természet kapcsolata.
2. helyszín: Nagyenyed: kollégium és az enyedi vár. Téma: történelem, irodalom. A kollégium épülete, udvara, a jeles diákok emléktáblái, illetve beszélgetés a mostani diákokkal. Bolyongás az ódon folyosókon. Jókai művének felidézése, séta a vár udvarában.
3. helyszín Torockó (szállás), téma: néprajz, földrajz, történelem. Részvétel Torockó főterén egy színes kulturális kavalkádon, a Székelykő megcsodálása, a hozzá kapcsolódó történetek felidézése.

2. nap
4. helyszín: Kolozsvár, téma: történelem, művészet. Románia második legnépesebb városa, Erdély nem hivatalos fővárosa, Mátyás király és Bocskai István fejedelem szülővárosa. Számos műemléke közül a legnevezetesebbek a Szent Mihály-templom, előtte Fadrusz János Mátyás szobrával, a Farkas utcai református templom, illetve a Bánffy-palota. Mindezek megtekintése. Látogatás a Házsongárdi temetőben: ismert emberek síremlékei, a tolerancia fontossága: különféle felekezetek egy temetőben.
5. helyszín: Tordai kirándulás Tordai-hasadék: mészkő-hasadék a Torockói-hegységben. Téma: földrajz, ásványtan, irodalom (mondák).
6. helyszín: Gyimesközéplok: szállás. Pillantás a skanzenre.

3. nap
7. helyszín: Kirándulás a Hagymás-hegységben: Gyilkos-tó: természetes torlasztó, melyben még ma is kiállnak a völgy elöntött fenyőcsonkjai. A kapcsolódó mondák megismerése.
8. helyszín: Békás-szoros: egy tektonikus eredetű szurdokvölgy a Hagymás-hegységben, a Békás-patak völgyében. Téma: földrajz és természeti értékeink, történelem, népművészet.

4. nap
9. helyszín: Parajdi sóbánya. Téma: földrajzi képződmények, ásványtan, egészségtan. Séta a bányában.
10. helyszín: Korond. Téma: népművészet, nyelvészet. Az Ilyés-Vészti fazekasműhely megtekintése, a fazekas mesterasszony szakmai vezetése mellett. Rendkívüli élmény a gyönyörű alkotások mellett az ízes magyar szó.
11. helyszín: Farkaslaka. Téma: irodalom. Tamási Áron szülőháza – a leszármazott-rokon vezetése mellett – időutazás az ábeli világba. A költő sírjának és síremlékének koszorúzása.

5. nap
12. helyszín: Csíki-havasok: Csíksomlyó: Mária-kegyhely, búcsújáróhely, Csíksomlyói kegytemplom, Jézus-hágó. Téma: vallási és természeti értékeink.
13. helyszín: Kirándulás a Csomád-hegységben: Szent Anna-tó – krátertó a Csomád-hegység egyik kialudt vulkáni kráterében. Mohos tőzegláp: A tőzeg vastagsága tíz méter, mennyisége körülbelül 3 millió köbméter. Téma: földrajz és természeti értékeink.
14. helyszín: Túra az Ezeréves határnál, néma főhajtás hőseink emléke előtt. Téma: történelem.
Visszatérve a szálláshelyre a skanzen részletes megismerése – vezetéssel.

6. nap
15. helyszín: Székelyudvarhely. A székelység történelmi, társadalom- és művelődéstörténeti központja, s Székelyföld évszázados hagyományokra visszatekintő székhelye. Séta a város főterén.
16. helyszín: Székelylengyelfalva Waldorf-iskola. Téma: a magyarság története. Közös program a külhoni magyar csoporttal.
17. helyszín: Szejkefürdő. Téma: történelem, néprajz, népművészet. Vezetett látogatás az Orbán Balázs emlékházban, séta a székelykapukon át a tudós síremlékéig. Majd a Mini Erdély Parkban ismerkedés az erdélyi várak makettjeivel – mindezeken együtt a székelylengyelföldi iskolásokkal.
18. helyszín: az utolsó szállás Zetelakán. Közös esti program a Határtalanul pályázaton résztvevő, szintén itt megszálló szentendrei iskolásokkal.

7. nap
Indulás haza.
19. helyszín: Gyulafehérvár. Téma: történelem és irodalom. A székesegyház megtekintése, tisztelgés a Hunyadiak síremléke előtt, Arany balladáinak megszólaltatása. Séta a várban.

Epilógus
Az elkészült kiselőadásokból és a rengeteg fényképből minden tanuló készített egy tablót, amit időpontok és távolságok megjelölésével kiállítottunk az iskola aulájában. Ennek a csodálatos kirándulásnak az emlékeit így sikerült megosztanunk az iskola tanulóival,
munkatársaival.

Fényképgaléria